Önkormányzatok részére
˝
A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás.˝
Segélyhívó szolgáltatásunkat, elsősorban egyedül élő, beteg, vagy egyéb okból
rászoruló idős emberek számára fejlesztettük ki, hogy fenntarthassák önálló életvitelüket, élvezzék saját otthonuk kényelmét - ugyanakkor lecsökkentsék a biztonságukra felügyelő hozzátartozók gondozásra fordított idejét.
Elsődleges célunk az életminőség javítása érdekében - vészhelyzet esetén -
személyre szóló, egyéni igényeknek megfelelő segélyhívó szolgáltatás biztosítása egy jól kiépített és csúcstechnológiával felszerelt 24 órás diszpécserközpont működtetésével.
Törekszünk rá, hogy segélyhívó rendszerünk minden rászoruló számára mielőbb elérhetővé váljon. Kedvező ára még vonzóbbá teszi szolgáltatásunkat.
Kiknek nyújt segítséget az Életvonal 24?
- Egyedül, illetve családjuktól távol élő, magukat csak részben ellátni képes idős személyeknek.
- Krónikus betegségben szenvedőknek.
- Fogyatékkal, egyéb fizikai akadályoztatással élőknek.
- Látáskárosultak részére.
- Cukorbetegségben szenvedőknek.
- Szív- és érrendszeri betegség esetén.
- Magas vérnyomásban szenvedőknek.
- Valamint mindenkinek, aki folyamatosan, vagy időszakosan magasabb szintű biztonságot igényel otthonában.
A rendszer előnyei az ellátottak részére
- Vészhelyzetben haladéktalan, személyre szabott, szakszerű segítséget nyújtunk.
- A segítséghívó gomb jól látható, nagyon egyszerű használni és teljesen vízálló.
- Vezetékes telefonvonal hiányában GSM adapterrel kiegészíthető.
- Az állandó felügyelet megnyugvást ad a család minden tagjának, mivel szeretteik biztonságban lehetnek akkor is, amikor hozzátartozóik távol élnek, vagy nem tudják megoldani az állandó felügyeletet.
A rendszer előnyei az önkormányzat részére
- Az önkormányzat részére nagyfokú költségcsökkentés. Otthonukban gondozhatók olyan emberek, akik e nélkül drágább bentlakásos intézményekbe és egészségügyi ellátásra kényszerülnének.
- Munkahelyek teremtése (gondozószolgálat megszervezése)
Referencia
A „HÁLÓ” Dél-Mezőföldi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat 2008-ban csatlakozott az Életvonal24 Kft-hez. Az Életvonal24 Kft. segélyhívó készülékek forgalmazásával és az ehhez szorosan csatlakozó diszpécserszolgálattal foglalkozik.
Településünk lakói nagyon kedvezően fogadták a segélyhívó rendszer kiépítését. A munkába menők és külön élők nyugodtak, mert tudják, hogy idős vagy beteg hozzátartozóik rögtön jeleznek, ha segítségre van szükségük. A jelzőkészülék használói pedig önálló életvitelt folytathatnak saját otthonukban. Önkormányzatunk válláról is terhet vesz le, hogy csak az igazán rászorulók veszik igénybe a többi nagy költséggel járó ellátást.
Mindenkinek csak ajánlani tudjuk az Életvonal24 Kft. szolgáltatásait.
Theisz Imre
Ügyvezető
Budapest, 2011. október 21.
Ide kattinva megtekintheti az ajánlólevelet.
Érdeklődés esetén, az Életvonal24 Kft. egyedi árajánlatot készít, mely a helyi sajátosságokhoz és partnerünk igényeinek megfelelő konstrukciót és finanszírozási lehetőségeket kínál.
E-mail / ajánlatkérés (
info[@]eletvonal24[.]hu)
Remélve, hogy sikerül felkeltenünk érdeklődését, egy személyes találkozó alkalmával részletesebben is kifejtenénk az együttműködés lehetőségeit.
E-mail / személyes bemutatkozás / előadás tartása (
info[@]eletvonal24[.]hu)
Amennyiben további kérdés merülne fel állunk szíves rendelkezésükre.
Későbbi sikeres együttműködésünk reményében várjuk szíves visszajelzésüket.